A Koreai-félsziget i. e. 700 000 körüli benépesülésével kezdődött, azonban kezdeti története a legendák homályába vész. Az első régészeti korszakok, a Csulmun- és Mumun-kor, az i. e. 6000 körül kezdődő neolitikum, a bronzkor i. e. 800-tól és a vaskor i. e. 400-tól számított időszaka alapján lehet csoportosítani a korabeli eseményeket.
A legenda szerint Tangun vanggom volt az első uralkodó, aki i. e. 2333-ban megalapította Gojoeson, az első királyságot a térségben. A tényleges megalakulást a történészek az i. e. 12. századra teszik, amikor is   Kidzsa, egy kínai származású nemes, saját dinasztiát alapított, és királyságát Ó-Joseonak (vagy más néven Kidzsa Csoszonnak) nevezte el. Az i. e. 2. században, Wiman által vezetett lázadás során kikiáltották Wiman Csoszont, ami után az ország területe jelentősen gyarapodni kezdett. Az i. e. 108-ban a kínaiakkal szemben elvesztett háború rövid ideig tartó idegen megszállást is eredményezett.
Folyamatos belharcok jellemezték a területet, számos kisebb állam versengett és háborúzott egymással a hatalomért. Az i. e. 1. században a legerősebbek fennmaradásával kezdődött a három királyság korszaka (i. e. 57–i. sz. 668), amikor is északon Goguryeo (i. e. 37 – i. sz. 668), délnyugaton Baekje (i. e. 18 – i. sz. 660), délkeleten pedig Silla (i. e. 57 – i. sz. 935) terjesztette ki befolyását. Silla – miután a Tang-dinasztiával szövetkezve elfoglalta a szomszédos királyságokat – i. sz. 668-as egyesítése és Balhee megalakulása a legészakibb részeken megnyitotta az „észak-déli államok korszakát” (698–926).
A 9. század végén az Egyesített Silla három utódállamra oszlott fel (Silla, Huabekje és Taebong), ezt nevezik a „kései három királyság korszakának” (892–936), közben Balhee elesett egy kitaj invázió miatt. A megosztottság végét a Taebongból kiinduló, Vang-dinasztia által végrehajtott egyesítés jelentette, a rivális államok elfoglalásával és az ellenséges népek visszaszorításával. Ennek során újra létrejött az egységes Korea, Korjo néven (918–1392).
Korjo idején több mint száz évig katonai diktatúrák váltották egymást. I Szonggje tábornok az 1388-as puccs után kezébe vette a hatalmat, és 1392-ben kikiáltotta Joseont, amely virágkorát a Nagy Szedzsong (1397–1450) király által bevezetett társadalmi-gazdasági reformok idején élte. Hatalmas zűrzavart okoztak az északi rablótámadások, amit csak tovább fokozott a mongol megszállás (1231–től) és a hűbéri területté válás. 1592-ben kirobbant a japánokkal vívott, hatalmas károkat okozó, véres hétéves háború.
Az újkorban a gyarmatosítás, az inváziók, a gazdasági kizsákmányolás és a világtól való teljes elszigeteltség nehezítették a fejlődést. Az ország sorsát a 19. század végén a Koreai Császárság kikiáltása, az ezt követő japán megszállás a 20. század elejétől egészen a második világháború végéig (1910–1945) és az ideiglenes kormány (1919–1945) felállítása, illetve külpolitikailag az első kínai–japán (1894–1895) és az orosz–japán háború (1904–1905) alapvetően meghatározta.
A nagyhatalmak a háború után a 38. szélességi foknál ideiglenesen két megszállási övezetre osztották a félszigetet (1948), északon szovjet fennhatósággal (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság; KNDK), délen amerikai befolyással (Koreai Köztársaság). A hidegháború részeként kirobbanó koreai háború (1950–1953) nem tudta megváltoztatni az erőviszonyokat. Több sikertelen újraegyesítési tárgyalás és kísérlet után a háború hivatalosan még sokáig nem zárult le, hiszen a felek fegyverszünetet kötöttek (ezt az északi fél 2013 tavaszán felmondta), békét nem. Emiatt a koreaiak két országa között ma is igen feszült kapcsolat alakult ki.

(C) del-korea.gportal.hu/ tulajdona. Saját fordítás és írás No Copy!