Qeeun Seondeok
1.rész
Silla királyság öreg királya élete végéhez közeledik, ezért testamentumot diktál bizalmasának és ágyasának, Misilnek. Ennek értelmében trónját legidősebb fiától származó unokájára, Pek-csongra hagyja, míg Misiltől és vezető embereitől azt kéri, vonuljanak kolostorba. A szép Misil azonban meghamisítja a végrendeletet. Bár a bölcs király ezt előre látja, mégsem tudja megakadályozni, hogy ágyasa megszegje utolsó ígéretét. Az ügyes Misil ugyanis a második fiúnak játsza át a trónt, akivel megígérteti, hogy feleségül veszi. Ám az álnok uralkodó nem tartja be szavát, így évek múlva Misil egy újabb csellel érvényt szerez az eredeti végrendeletnek. Ekkor már a hajdan gyermek unoka felnőtt férfi, akinek felesége gyermeket vár. Misil terveibe ez nem illik bele, így megpróbálja eltüntetni a fiatal hercegnőt. 
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
2.rész
Misil terveit meghiúsítja a várandós királyné váratlan felbukkanása. A hajdani ágyas még mindig királynő szeretne lenni, és ebben az sem zavarja, hogy az ifjú király 15 évvel fiatalabb nála. A cselszövő asszony egyetlen reménye, hogy a palotában elterjed: a királyné ikreket szül. Egy hajdani jóslathoz kapcsolódó törvény szerint ugyanis iker gyermek nem lehet Korea királya, ráadásul ikerszülés után többé nem születik fiú a királyi családban. A szentélyben az ifjú királynő szül, miközben kint a csapatok gyülekeznek, hogy megdöntsék a királyságot. A király, hogy mentse a trónt, a királynét és elsőszülött gyermekét, nehéz döntést hoz...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
3.rész
 A királyi ikerpár ifjabb hercegnőjét Munno nagymester kimenti a palotából, és egy dadussal egy messzi sivatagi városba viszi. A dadus anyjaként neveli a gyermeket, Tokmánt, aki semmit sem tud valódi származásáról. Tizenöt évvel később Misil hűséges embere Jilsuk rátalál a bujdosókra és megbizonyosodik valódi kilétükről. A Misilhez hűséges harcos Tokmán és nevelőnője meggyilkolását tervezi. Eközben a Silla királyságban Misil tovább ármánykodik az uralkodó és leánya, az ifjú hercegnő ellen.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
4.rész
Tokmán és barátai bajba kerülnek, amikor teát akarnak kicsempészni a városból. A lány bátor és vakmerő tettével azonban megmenti mindnyájuk életét. Ezzel még nem hárult el minden veszély. Jilsuk Tokmán és nevelőanyja életére tör, ám terve nem sikerül. A fogadó felgyullad, Tokmán és Anya menekülni kényszerülnek. Az üldöző elől a sivatagba futnak, ahol nem csak a szomjúság, de az alattomos homokvihar is fenyegeti őket. Jilsuk a menekülők után indul.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
5.rész
 A Silla királyságban egyre sötétebb idők járnak. A magányos és elszigetelt Dzsinpjong király elhatározza, hogy leánygyermekének férjét jelöli ki utódjául. A gonosz Misil nagyasszony azonban magának akarja megszerezni a hatalmat. Eközben a király másik leánya, a származásáról mit sem sejtő Tokmán elindul vissza a Kínai Birodalomból a sivatagon keresztül Silla felé...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
6.rész
 A Silla királyságba visszatérve a fiatal Tokmán mindent megtesz, hogy találkozhasson Munno nagymesterrel, akitől információkat remél családjával kapcsolatosan. Eközben a fiatal, özvegy Cson-mjong hercegnő is Munnót keresi. Katonák érkeznek a vidékre, hogy felszámolják a parasztok lázongását. Többen úgy vélik, hogy a parasztokat Munno nagymester segíti...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
7.rész
 Miközben Tokmán és Cson-mjong hercegnő a távoli vidéken Munno nagymester lakhelyét kutatják, útjuk keresztezi egymást, ám semmit sem sejtenek arról, hogy valójában testvérek. Amikor Dzsinpjong király megtudja, hogy a hercegnő a távoli járásban kószál, személyesen indul a veszélyes vidékre. A terület kormányzója, a Gája királyságból származó Kim Szo-hjon nagyúr minden segítséget megad a hercegnő felkutatásához...
 
 
8.rész
Dzsinpjong király nagyon örül, hogy a veszélyes vidéken sikerült megtalálni Cson-mjong hercegnőt. Hálából a terület kormányzója, a Gája királyságból származó Kim Szo-hjon nagyúr és családja elkísérheti az uralkodót a fővárosba. Kim Szo-hjon fia, a jóképű Jusin a Sárkányvirág alakulat parancsnokaként hűséget esküszik a hercegnőnek. Tokmán, aki megmentette a hercegnő életét, csatlakozik a menethez.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
9.rész
A Tokmán és társai a Sárkányvirág alakulat katonái lesznek. Kim Jusin parancsnok kemény kiképzésnek veti alá az újoncokat, miközben senki sem sejti, hogy Tokmán katona valójában nem más, mint az uralkodó másik lánya. Eközben háború veszi kezdetét a szomszédos Pekcse királysággal, a harcok során pedig a Sárkányvirág alakulat is bevetésre kerül. Cson-mjong hercegnő nagyon fél, hogy a harcokban baja eshet Tokmánnak is...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
10.rész
A szomszédos Pekcse királysággal vívott háború során a Sárkányvirág alakulat is bevetésre kerül. A ravasz és számító Misil nagyasszony és segítői azt akarják elérni, hogy a harcok során Kim Szo-hjon nagyúr serege ne térjen vissza a háborúból. Eközben a Sárkányvirág alakulat katonái is komoly csatába kerülnek. Tokmán, aki továbbra is férfi ruhában jár, egyre bátrabb és ügyesebb katona lesz.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
11.rész
 Cson-mjong hercegnő törekvéseit sokan nem nézik jó szemmel a palotában. Tokmán úgy érzi, kezd elege lenni bajtársa állandóan megmutatkozó gyávaságából. Álcson parancsnok félrevezető hadmozdulatra vezeti katonáit, hogy magukra irányítsák a pekcsei hadak figyelmét. Tokmánnak nem tetszenek Álcson módszerei és fel is emeli ellenük a szavát...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
12.rész
A szomszédos Pekcse királysággal vívott háború győzelemmel végződik, az uralkodó megjutalmazza a hadvezéreket. Cson-mjong hercegnő helytállásukért jutalmul kitünteti a Sárkányvirág alakulat tagjait. A Gája királyságból származó Kim Szo-hjon úr befolyása tovább növekszik, ami nagyon nem tetszik a ravasz és féltékeny Misil nagyasszonynak. Váratlanul egy orvlövész merényletet kísérel meg Kim Szo-hjon ellen.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
13.rész
Kim Jusin parancsnok elfogja az orvlövészt, aki rátámadt apjára, Kim Szo-hjon nagyúrra. A ravasz és cselszövő Misil nagyasszony hatalmas érdeklődéssel várja a Szui Birodalomból érkező kereskedők karavánját, akik egy titokzatos dolgot hoznak az országba, ami tulajdonosának hosszú-hosszú időre korlátlan hatalmat biztosíthat.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
14.rész
Megérkezik a karaván a Szui Birodalomból, és magukkal hozzák azt a titokzatos dolgot, ami tulajdonosának hosszú időre korlátlan hatalmat biztosíthat. Tokmán és társai megpróbálják kideríteni, hogy mi lehet az a fontos szállítmány, ami annyira felkeltette a gonosz Misil nagyasszony érdeklődését. A karavánnal két Silla-beli is visszatér az országba, akik már hosszú-hosszú évek óta nem láthatták szülőföldjüket...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
15.rész
Misil megpróbálja meggyőzni Tokmánt, hogy álljon be az ő emberei közé. Tokmán a Misilnél látott könyv alapján rájön, hogy a kegyetlen Jilsuk életben van, és minden jel szerint Misil küldte rájuk, hogy elfogja és megölje őket. Már csak azt kell kiderítenie, hogy miért. A vándorló Jilsuk-ot és Szo-hvát elfogják Misil emberei, és visszaviszik a palotába; Misil döbbenten értesül róla, hogy Jilsuk megvakult...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
16.rész
Tokmán összetalálkozik Jilsuk-kal a palota udvarán, és rádöbben, hogy a férfi megvakult. Miután sikerült beférkőznie Misil bizalmába, mindenképpen ki akarja deríteni, hogy mi az a titkos dolog, amit a Szui birodalomból érkezett kereskedők hoztak az országba. Szoli főpapnő szerint, mivel baljóslatúan alakul a bolygók állása, Misilnek engesztelő rituálét kell elvégeznie. Misil minden ilyen rítus alkalmával állítólagos kinyilatkoztatást kap, és új követeléssel áll elő...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
17.rész
 A ravasz és számító Misil nagyasszony állítólagos mennyei sugallatának megfelelően ötezer gájai származású lakos kiűzését kezdik meg az országból. A gájaiak elleni lépések nagyon érzékenyen érintik a jóképű Kim Jusin parancsnokot, hisz az ő családja is az egykori királyságból származik. Tokmán eközben rádöbben, hogy az a dísztőr, amit gyermekkorától kezdve magánál tart, nem más, mint a királyi udvar ereklyéje. Tokmán elhatározza, hogy magától az uralkodótól próbál választ nyerni kérdéseire...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
18.rész
Tokmán vakmerő elhatározása, amellyel közvetlenül az uralkodótól akart választ nyerni kérdéseire, csaknem tragédiához vezetnek. Eközben Cson-mjong hercegnő is egyre inkább gyanítja, hogy nem egyedüli gyermeke az uralkodói párnak. Fokozatosan fény derül a Sárkányvirág alakulatban szolgáló Tokmán legféltettebb titkára is.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
19.rész
Tokmán nagyon megdöbben, hogy Jusin hváráng már régóta tudott legféltettebb titkáról. Amikor Cson-mjong hercegnő is megtudja, hogy Tokmán valójában lány, már nincsenek többé kétségei arról, hogy külföldre menekített ikertestvéréről van szó. A hercegnő és Jusin is nagyon aggódik, hogy ha kitudódik Tokmán származása, akkor nagy veszélynek lesz kitéve...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
20.rész
A királyné végre találkozhat külföldre menekített leányával, Tokmánnal, akit nagyon megráz királyi származása. Eközben Szolvon hadügyminiszter emberei addig vallatják Dzsukbáng katonát, amíg az kénytelen fontos információkat elárulni Tokmánról. Az uralkodó attól tart, hogy az ikerhercegnők születésének napvilágra kerülése véget vethet uralkodásának.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
21.rész
Jusin hváráng kimenekíti Tokmánt a palotából. A gonosz Misil nagyasszony eközben megtudja, hogy az elveszett ikerhercegnő azonos az egyszerű katonaként ismert Tokmánnal. Üldzse elnök eközben a királyi trón védelme érdekében elhatározza, hogy végez Tokmánnal, s ehhez megszerzi Kim Szo-hjon úr támogatását is. Üldzse azt ígéri Kimnek, hogy közreműködése esetén fia, Jusin hváráng frigyre léphet Cson-mjong hercegnővel...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
22.rész
 Szinte az egész királyi udvar Tokmánt üldözi, csak Jusin és Cson-mjong hercegnő áll mellette. A menekülőknek egy falusi fiú, Bi-dám is segít. Üldözőik elől végül egy járvány sújtotta faluban keresnek menedéket. Bi-dámot mestere, Munno komolyan leszidja azért, mert védelemből megölt másokat. Mikor Bo-dzsong és Szolvon felajánlják Bi-dámnak, hogy a vadgyömbérért cserébe adja át nekik Tokmánt, a fiú beleegyezik. Bi-dám egy csellel börtönbe zárja Jusint, és elindul Tokmánnal, hogy átadja őt üldözőinek...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
23.rész
Tokmán, Jusin és Bi-dám sikeresen megszöknek üldözőik elől, és egy barlangban találnak menedéket. Jusin nem akarja elhinni, hogy Tokmán öngyilkos akart lenni. Bevallja szerelmét Tokmánnak, és azt javasolja: hagyják el együtt Sillát. Eközben Cson-mjong hercegnő Álcson hváráng segítségét kéri: keressék meg a menekülőket. Szoli főpapnő szövetkezik Mi-szenggel...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
24.rész
Jusin hváráng, Tokmán és Cson-mjong hercegnő megpróbálnak egérutat nyerni üldözőik elől. Szoli főpapnő és Mi-szeng nagyúr parancsára Tenámbó mérgezett nyilat lő Tokmánra, de a nyíl végül is Cson-mjong hercegnőt sebzi meg. Tokmán és Bi-dám a legközelebbi faluba rohannak, hogy megszerezzék a szükséges gyógyfüveket a hercegnő megmentéséhez...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
25.rész
Silla egész lakossága szörnyű tragédiaként éli meg Cson-mjong hercegnő elvesztését. Tokmán úgy dönt, hogy elhunyt nővére akaratával ellentétben mégsem hagyja el az országot, hanem bosszút áll az ármánykodó Misil nagyasszonyon. Eközben kiderül, hogy napfogyatkozás közeleg, ami ismét jó alkalmat kínálhat Misilnek, hogy a mennyei akaratra hivatkozva befolyásolja az ország lakosságát...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
26.rész
Tokmán rájön, hogy mindenképpen meg kell szereznie a csillagászatban jártas Volcson apát támogatását ahhoz, hogy elvehesse Misiltől a napfogyatkozások időpontjának kizárólagos ismeretét. Eközben az egykori Gája Királyságból származó lakosok egyre nyíltabb ellenállásba kezdenek, a szintén gájai családból származó Jusin hváráng azonban egy vakmerő lépéssel felkeresi az ellenállók titkos központját...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
27.rész
Jusin hváráng ráveszi a gájai ellenállókat, hogy sorakozzanak fel Tokmán hercegnő mögé. Tokmán eközben tudatja a gonosz és cselszövő Misil nagyasszonnyal, hogy nála van Volcson apát, aki képes arra, hogy kiszámolja a legközelebbi napfogyatkozás pontos időpontját. Tokmán az apát válaszával elküldi Jusin hvárángot Misil nagyasszonyhoz.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
28.rész
Misil kihallgatja az elfogott Bi-dámot, és meglepetten jön rá, hogy a fiú milyen okos és ravasz. Válaszaival szinte sarokba szorítja Misilt az egész udvar előtt. Jóslata, miszerint halála három nappal az uralkodó halála előtt következik be, mindenkit megdöbbent. A nép körében vad találgatások folynak a megtalált sírfelirat értelmezését illetően. Misil úgy érzi, képtelen belelátni Bi-dám fejébe...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
29.rész
Miután a napfogyatkozás mégis megtörténik, Tokmán előlép, így mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy ő az, akinek eljövetelét megjövendölték. A királyné az egész udvar és a nép előtt elismeri, hogy ikergyermekeket szült és az egyiket elküldte az udvarból, majd Dzsinpjonggal együtt a nép bocsánatát kéri. A király végül mindenki előtt lányaként mutatja be Tokmánt. A gonosz Misil nagyasszony hatalmán komoly csorba esett.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
30.rész
 Általános megdöbbenést okoz a nemesség és a nép körében egyaránt Tokmán hercegnő terve, hogy csillagvizsgálót épít és nyilvánossá tesz egy naptárt, melynek ismerete eddig Misil előjoga volt. Egyedül Jusin érti meg a hercegnő valódi célját; még Álcson is azt tanácsolja neki, tartsa meg magának az isteni jogot és tudást. Azonban Tokmán ígéretet tett Volcson apátnak, hogy a tudományt soha többé nem használja ki a politika. Misil eközben utasításba adja, hogy végezzék ki Szo-hvát, mert már nincs szüksége rá.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
31.rész
Tokmán hercegnőt hatalmas meglepetés éri: találkozik halottnak hitt dajkájával, a hűséges Szo-hvá szolgálóval. A gonosz és számító Misil nagyasszony egyre inkább attól tart, hogy a királyi udvar Tokmán hercegnő befolyása alá kerül. Ennek megakadályozására elhatározza, hogy a hvárángok kiképzőtisztjévé a kegyetlen Jilsukot nevezi ki.
 
Letöltés | Online Felirattal |Magyar felirat |Angol felirat | Online
 
32.rész
A hvárángok parancsnokát lovagi torna keretében választják ki, ami lehetőséget kínál arra, hogy Jusin és Bo-dzsong összemérjék tudásukat. A párbajban ugyanakkor Munno nagymester tanítványa, a kiszámíthatatlan Bi-dám is részt akar venni...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
33.rész
Tokmán Jusin segítségével megfejti, mi Silla nevének harmadik jelentése, így kivívja Munno nagymester csodálatát. Az igazi megmérettetés, a kardpárbaj azonban még hátravan. Jusin kiáll amellett, hogy a gájai származásúak feladata a hercegnőt trónra ültetni, saját szerepét pedig igyekszik korlátozni az egész ügyben.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
34.rész
Bi-dám megjelenik a párbaj helyszínén és kijelenti: Munno tanítványaként ő is hvárángnak számít, így joga van részt venni a párbajban. Végül némi huzavona után Munno végül elismeri mint tanítványt, és a párbajsorozat megkezdődik. A gonosz és számító Misil nagyasszony emberei abban bíznak, hogy Bo-dzsong fölényesen megnyeri a versenyt és parancsnok lesz...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
35.rész
Munno nagymester és Jilsuk kiképzőtiszt is azzal vádolja az öntörvényű Bi-dámot, hogy a lovagi torna során szándékosan engedte győzni Jusint. Eközben Tenámbó, aki korábban íjával halálra sebezte Cson-mjong hercegnőt, méltó büntetésért esedezik az elhunyt hercegnő fiánál...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
36.rész
A gonosz és számító Misil nagyasszony emberei azzal vádolják Jusin hvárángot, hogy titokban segíti az egykori Gája Királyságból menekült embereket. Mivel Jusin családja is gájai származású, Misil emberei bizalmatlanok vele szemben. Tokmán hercegnő eközben nagyon aggódik elhunyt nővére, az egykori Cson-mjong hercegnő kiskorú fia miatt.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
37.rész
A jóképű Jusin hváráng és Tokmán hercegnő rádöbbennek, hogy a kölcsönös vonzalom ellenére szerelmük sohasem teljesedhet ki. Jusin nem tud kiszabadulni a gonosz Misil nagyasszony hálójából, és kénytelen feleségül venni az úrhölgy egyik rokonát. Az egyre furcsábban viselkedő Csun-csu úrfi eközben újabb fejtörést okoz a hercegnőnek...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
38.rész
Bi-dám megtalálja a furcsán viselkedő Csun-csu úrfit, aki csaknem tönkretette Munno nagymester felbecsülhetetlen értékű könyvét. Tokmán hercegnőt egyre inkább aggasztja, hogy az országban nagyon magasra emelkedett a rizs ára, ami veszélyezteti a lakosság ellátását. A hercegnő így vakmerő lépésre szánja el magát.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
39.rész
A hirtelen növekvő, majd csökkenő gabonaárak miatt a piacok forrongnak. A nemesek úgy érzik, becsapták őket, sok pénzt vesztettek, míg Tokmán hercegnő nyeresége hatalmas. A hercegnő úgy dönt, hogy a gazdaság fejlesztése érdekében az udvari fegyverkovácsok fegyverek helyett ezentúl földművelő szerszámokat készítsenek...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
40.rész
Tokmán hercegnő meglátogatja a lázadozó parasztokat, és új földművelő szerszámokat, földet és adómentességet ajánl nekik. Alattvalói boldogan elfogadják. Azonban Tokmánra hamarosan keserű felismerés vár: a parasztok ellopták az új szerszámokat és megszöktek. A hercegnőnek be kell látnia: a nép még nem elég érett a változásokra. A gyengélkedő uralkodó eközben sürgetni kezdi a hercegnő házasságát.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
41.rész
 Tokmán hercegnő egyre nagyobb aggodalommal figyeli, hogy a különc és megbízhatatlan Csun-csu úrfi mind közelebb kerül Misil nagyasszony klánjához. Csun-csu neve így felmerül a trón várományosai között is. Tokmán úgy dönt, hogy semmiképpen sem bocsátkozik harcba unokaöccsével...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
42.rész
 Csun-csu úrfi egy váratlan lépéssel megszöktette Szolvon hadügyminiszter unokahúgát, a szépséges Bo-rjángot. A titokban lezajlott házasságkötést követően Csun-csu még inkább befolyásos tényezővé válik a királyi udvarban.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
43.rész
 Tokmán hercegnő kinyilvánítja igényét a királyi trónra, miközben a meggondolatlan Csun-csu úrfi kritizálja a szent származáson alapuló hatalomátadási rendszert. Ezzel lehetőséget kínálnak a gonosz és számító Misil nagyasszonynak, hogy nőként, a szent származás hiányában is igényt formáljon a királyság trónjára. Misil természetesen azonnal kihasználja ezt a lehetőséget.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
44.rész
A gonosz Misil nagyasszony és hívei a hercegnő ellen hangolják az Urak Tanácsát. Misil célja az, hogy az Urak Tanácsával mondassa ki, a hercegnőnek távol kell maradnia a politikától. A kulisszák mögött azonban egy katonai hatalomátvétel körvonalazódik. Tokmán most megmutathatja, hogy méltó ellenfele Misilnek.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
45.rész
 Bo-dzsong és Szolvon személy szerint Jusint és Álcsont vádolja meg azzal, hogy megzavarták az Urak Tanácsának ülését. Kim Szo-hjon és Jong-csun a király jóváhagyását követelik ahhoz, hogy letartóztathassák őket. A hűséges Szo-hvá szolgáló egy csellel kijuttatja a belső termekből a féltve őrzött királyi pecsétet...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
46.rész
Miután elfogták Tokmán híveit, Szolvon és csapata szeretne információt szerezni tőlük a hercegnő hollétét illetően. Dzsukbáng és a hűséges Szo-hvá szolgáló a titkos átjárón keresztül kijut a palotából, ámbár a királyi pecsét nélkül. A gájai származású Voljá és Szol-dzsi cselével a lázadók beférkőznek a palotabeli katonák közé és kihozzák a foglyul ejtett Jusint...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
47.rész
 A gonosz és számító Misil nagyasszony válságkormányt hoz létre, amelynek nagyobb hatalma van az Urak Tanácsánál is. A válságkormány egyenesen a királynak tartozik felelősséggel ? aki viszont Misil szerint őt magát bízta meg az államügyek vezetésével...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
48.rész
A Silla Királyságban kialakult helyzet egyre inkább polgárháborús jelleget ölt. A fővároshoz legközelebb állomásozó hadseregcsoport parancsnokának kezében van a helyzet megoldásának kulcsa. Dzsu-dzsin parancsnok egyelőre Misil nagyasszony mellett teszi le a voksot...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
49.rész
Tokmán hercegnő visszatér a palotába, a betegeskedő uralkodót pedig Jusin helyezi biztonságba. A váratlan események következtében Misil nagyasszony Jilsuk és Szolvon javaslatára úgy dönt, hogy elhagyja a palotát. Misil és hívei egy vidéki erődben sáncolják el magukat.
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
50.rész
Misil emberei megdöbbenéssel értesülnek Bi-dám származásának igaz történetéről, ugyanakkor Bi-dám még mindig nem akarja bevallani Tokmán hercegnőnek, hogy milyen viszony fűzi a gonosz Misil nagyasszonyhoz. Az erődbe szorult sereg egyre nehezebb helyzetbe kerül, mert a vidéki nemesek nagy része átáll a hercegnő oldalára...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
51.rész
Bi-dám bevallja a hercegnőnek, hogy Misil az édesanyja volt. Há-dzsongot, Mi-szenget és társaikat letaglózza Misil halálhíre. A kegyetlen Jilsuk kiképzőtiszt elhatározza, hogy életében először ellenszegül Misil nagyasszony akaratának, felkutatja és elpusztítja a hercegnőt...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
52.rész
Mindenki arra biztatja Tokmánt, hogy pusztítsa el Misil egész nemzetségét, de a hercegnő úgy dönt, megkíméli életüket. Különleges Védőrséget alapít, melybe legnagyobb ellenségeit nevezi ki, az őrség parancsnokának pedig Bi-dámot teszi meg. Szolvon elárulja Bi-dámnak, hogy Misil azzal bízta meg őt halála előtt, hogy ültesse Bi-dámot a trónra...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
53.rész
Tokmán hercegnőt megkoronázzák, és ezzel Silla királynője lesz. Uralkodását azonban beárnyékolja a gájai származásúak elleni intrika, amely Jusint is érinti. A tábornagy elleni vizsgálatot leginkább a Védőrség parancsnoka, a kiszámíthatatlan Bi-dám szorgalmazza...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
54.rész
A királynő minden gájai származású embert alattvalójának tekint, de szigorúan akar fellépni a föld alatt működő Gájai Ellenállással szemben. Jusin ellen megalázó vizsgálat veszi kezdetét, ugyanakkor váratlan fegyveres konfliktus tör ki a szomszédos Pekcse Királysággal. A sillai hadak demoralizálódnak, és nagy szükség lenne Jusin tábornagy szakértelmére...
 
Letöltés | Online Felirattal | Magyar felirat | Angol felirat | Online
 
55.rész
Silla létfontosságú vára, a Dejá-i erőd az ellenség elsőszámú célpontja. A királynő titkos feladattal bízza meg a száműzött Jusin tábornagyot: el kell utaznia az ellenséges Pekcse Királyságba, hogy kikémlelje szándékaikat. Jusin megdöbbentő felfedezést tesz: a Dejá-i erődben egy pekcsei kém van...
 
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre